disznó‘sertés’, ‘gyalázatos, mocskos, gusztustalan ember’, ‘‹melléknévként› trágár’. Származékai: disznóság, disznólkodik.
Ótörök jövevényszó: csuvas sziszna, ócsuvas *dzsisznag. A (feltételezett) ősi csuvas alak szabályosan gyisznó lett nyelvünkben, erre a 15. század előtti írásbeli adatok és sok nyelvjárási alak (gyesznó, gyisztó stb.) adnak bizonyítékot. A szókezdő hang depalatalizálódott, akárcsak a dió esetében. |