‘gerincesek szilárd vázát alkotó kemény testszövet egy darabja, ennek anyaga’, ‘‹tréfásan› ember’: vén csont, rosszcsont. Származékai: csontos, csontosodik, csontoz, csontozat.

A szó finnugor származásának egyetlen lehetséges tanúja a lapp csutta (‘bokacsont’), amely a magyarban egyrészt járulékos n-t vett fel (mint pl. peder-penderít), és jelentése kiszélesedett. Az utóbbira a német kínál példát: a Bein lábszárt is, csontot is jelent. Más nézet szerint a ~ a csomó tövéből alakult ki denominális t főnévképzővel, közbülső csomt alakon át, talán a nagyobb csontok csomós, göbös végződése alapján. Erre is van párhuzam a németben: Knochen (‘csont’) – Knoten (‘csomó’).